Esti nyugalom -esti tea- kistermelői szárított tea. 24 filter/ doboz Összetevők: levendulavirág,citromfű,alfödi kamillavirág. A levendulavirág nyugtató hatása miatt is kedvelt. A kamillavirág segít ellazulni, és a citromfűvel együtt az alvást segítí.
2024-es, étkezési, szemes mák. Nagyon finom, édes, kékszínű, alaposan tisztított. Rovarölőszer mentes termesztés. A mákfogyasztás jótékony hatásai: A mák gazdagon tartalmaz magnéziumot, növényi zsírsavkat, aminosavat, foszfort, kalciumot, káliumot és vasat. Hatását pedig többek között abban fejti ki, hogy lassítja az öregedési folyamatokat, azaz megállítja a csontszövetek leépülését, és elkezdi újraépíteni őket. Két evőkanálnyi mák 253 milligramm kalciumot és 286 mikrogramm vasat tartalmaz, amely körülbelül a napi szükséglet negyedét fedezi. A kalcium a csontok egészsége miatt fontos, de kell a szív és az idegrendszer megfelelő működéséhez is.
Alkoholmentes gyógynövénykivonat, A batárcserje sok-sok alkotóelemet tartalmaz, többek között flavonoidokat, iridoid glükozidokat és terpenoidokat. Hormonokat nem tartalmaz, jótékony hatásának lényege azonban az agyalapi mirigy serkentése. Ez közvetett módon növeli a szervezet progeszteron-termelését – ez az anyag pedig a menstruációs ciklus szabályozását segíti. A prolaktin-termelés szabályozását is javítja. Nőgyógyászati panaszok kezelésére, menstruációs ciklus szabályozására Alkalmazás: 3×20-40 csepp naponta étkezések előtt fél órával. Összetevők: Növényi glicerin, KoMiTo rendezett víz, Barátcserje herba (Vitex agnus-castus) Gyártja: EzerjóFű Gyógynövény Kft Zalaegerszeg
Bio magok: rózsa retek, daikon retek, rambo retek, hurrikán retek, vörös rubin retek Felhasználás: 100 g magból kb. 500 g csíra készíthető. Nettó tömeg: 100 g A Bio Retek-Mix csíramag az Ezerjófű énkezű gyógyműves bio terméke. A csírák a természet csodálatos kincsei. A kicsi magban ott rejlik a kifejlett növény, apró, de tömény ehető formában.Tiszták, frissek, tápanyagokban, vitaminokban, ásványi anyagokban, enzimekben gazdagok. A csíráztatást mi magunk is könnyedén megoldhatjuk otthon. Nem kell hozzá kert. Csupán néhány egyszerű háztartási kellék szükséges hozzá. Néhány nap alatt finom, egészséges és mindenekelőtt friss zöldhöz jutunk, amit azonnal arathatunk és fogyaszthatunk is:) A csírák fogyasztása nagyon egészséges bármely korosztály számára, hiszen az apró növények telis tele vannak ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel és antioxidánsokkal. Nem utolsó sorban nagyon finomak, roppanósan frissek. Figyeljünk az alapanyagokra! Kizárólag ellenőrzött forrásból származó, kiváló minőségű magokat használjunk! Csíráztatás recept: - csíráztatásra alkalmas bio csíramagok - széles szájú nagyobb dunsztosüveg - gézlap - egy erős befőttes gumi - víz Csíráztatás: 1 - Szórjuk a csíramagokat az alaposan megtisztított dunsztosüvegekbe. Fontos, hogy egy üvegbe csupán egyféle magot tegyünk. (Azért kell a nagy üveg, mert a fejlődő csíráknak szükséges lesz a hely.) 2 - A csíramagokra öntsünk tiszta, hűvös, de nem jéghideg vizet. A víz éppen lepje el a magokat. Fedjük le az üveget a gézlapokkal. 3 - Hagyjuk ázni a csíramagokat annyi időre, amíg jól megszívják magukat. 4 - Öntsük le a vizet a magokról a gézen keresztül. 5 - Állítsuk az üvegeket világos, meleg helyre. Arra ügyeljünk, hogy közvetlen napsütés ne érje őket. 6 - 12 óránként mossuk át a magokat langyos, inkább hűvös vízzel. Ennek az a célja, hogy mindig nedvesen tartsuk, de ne áztassuk szét a csíramagokat. 7 - 1-2 napon belül megjelennek az első kis hajtások. (Az öblítést mindaddig folytassuk, amíg a csíranövények el nem érik a kívánt nagyságot. Csíranövénytől és a csíráztatás külső körülményeitől függően 2-4 nap múlva, az első apró zöld levélkék megjelenésekor kivehetjük a csírákat az üvegből és megkezdhetjük a csíranövények fogyasztását. A csírák hűtőben körülbelül 1 hétig tárolhatók. Gyártja: EzerjóFű Gyógynövény Kft Zalaegerszeg
Felhasználás: 100 g magból max. 500 g csíra készíthető. FONTOS: A rukkola önmagában nehezen csíráztatható. Egyéb magkeverékhez 3 - 6 %-ban hozzáadható. Felhasználás: A kész csíranövényeket ehetjük-tehetjük salátákhoz, zöldségköretekhez, tojásételekhez, tésztafélékhez, vagy belekeverhetjük kefirbe, joghurtba, túróba, de fogyaszthatjuk egyszerűen vajas kenyérre szórva is. Tárolás: száraz, hűvös helyen közvetlen napfénytől védve tárolandó. A csírák fogyasztása nagyon egészséges bármely korosztály számára, hiszen az apró növények telis tele vannak ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel és antioxidánsokkal. Nem utolsó sorban nagyon finomak, roppanósan frissek. Gyártja: EzerjóFű Gyógynövény Kft Zalaegerszeg Csíráztatás recept: - csíráztatásra alkalmas bio csíramagok - széles szájú nagyobb dunsztosüveg - gézlap - egy erős befőttes gumi - víz Csíráztatás: 1 - Szórjuk a csíramagokat az alaposan megtisztított dunsztosüvegekbe. (Azért kell a nagy üveg, mert a fejlődő csíráknak szükséges lesz a hely.) 2 - A csíramagokra öntsünk tiszta vizet. A víz két-háromszor annyi legyen, mint a mag. A duplán hajtott gézlapot pár erős befőttes vagy egy postás gumival feszesen rögzítsük az üveg tetején. 3 - Hagyjuk ázni a csíramagokat 8-12 óráig. (A legtöbb magnál a 12 óra megfelelő, de vannak kivételek) 4 - 12 óra áztatás után öntsük le a vizet a magokról a gézen keresztül, friss vízzel öblítsük át. Utána 45 fokos szögben alaposan csöpögtessük le, az üveg akár maradhat ebben a helyzetben is. Figyeljünk arra, hogy a magok ne zárják el a levegő útját a gézlapon keresztül tudjon levegőzni. Ha néha arra járunk, akkor az üvegen lehet egy fél fordulatot forgatni. 5 - A magok csírázásához a szobahőmérséklet (20-22 fok, hidegebb hőmérsékleten lassabban készül el) tökéletesen megfelel. A csírázási időszak elején fényre nem feltétlenül van szükség. Arra ügyeljünk, hogy közvetlen napsütés ne érje őket. 6 - 12 óránként mossuk át a magokat friss vízzel. A csíráztatás sarkalatos pontja, titka, hogy a magok ne legyenek túl nedvesek és ne is száradjanak ki! 7 - Pár napon belül megjelennek az első kis csírakezdemények. (Az öblítést mindaddig folytassuk, amíg a csíranövények el nem érik a kívánt méretet. Ez általában 4-6 nap.) 8 - Az elkészült csírát megszabadítjuk a maghéjtól és a nem csíraképes magoktól. Kisebb edénybe friss vizet öntünk, belerakjuk a már elkészült csírát és keverő mozdulatokkal az egészet átmozgatjuk. A levált csírahéjak a víz tetején fognak úszni, azokat összehúzzuk az edény szélére és lemerjük. (Némi gyakorlatot igényel). 9 - Ha már a barnás-feketés héjakat eltávolítottuk, akkor a víz felszínén, illetve felső harmadában úszó tiszta csírát leszedjük és visszatesszük a tiszta üvegbe, pár órán keresztül 45 fokos szögben a szokásos módon tároljuk, azért, hogy a felülete fogásra száraz legyen, de maga a csíra még ne száradjon ki. Erre azért van szükség, mert ha túl nedvesen tesszük a 3-7 fokos hűtőbe, akkor a csíra hamarabb tönkremegy. A víz alján maradnak a sérült vagy csírázásra nem képes magok, illetve az életképes éppen kicsírázott magok is, amelyek még biokerti művelésre vagy városi gerilla kertészetre is alkalmasak. Ha mindent jól csináltunk akkor a csírák hűtőben körülbelül 1 hétig tárolhatók.
Bio magok: vöröshere, lucerna, mungóbab, fehérrépa, görögszéna, Felhasználás: 100 g magból max. 500 g csíra készíthető. Felhasználás: A kész csíranövényeket ehetjük-tehetjük salátákhoz, zöldségköretekhez, tojásételekhez, tésztafélékhez, vagy belekeverhetjük kefirbe, joghurtba, túróba, de fogyaszthatjuk egyszerűen vajas kenyérre szórva is. Tárolás: száraz, hűvös helyen közvetlen napfénytől védve tárolandó A csírák fogyasztása nagyon egészséges bármely korosztály számára, hiszen az apró növények telis tele vannak ásványi anyagokkal, vitaminokkal, enzimekkel és antioxidánsokkal. Nem utolsó sorban nagyon finomak, roppanósan frissek. Gyártja: EzerjóFű Gyógynövény Kft Zalaegerszeg Csíráztatás recept: - csíráztatásra alkalmas bio csíramagok - széles szájú nagyobb dunsztosüveg - gézlap - egy erős befőttes gumi - víz Csíráztatás: 1 - Szórjuk a csíramagokat az alaposan megtisztított dunsztosüvegekbe. (Azért kell a nagy üveg, mert a fejlődő csíráknak szükséges lesz a hely.) 2 - A csíramagokra öntsünk tiszta vizet. A víz két-háromszor annyi legyen, mint a mag. A duplán hajtott gézlapot pár erős befőttes vagy egy postás gumival feszesen rögzítsük az üveg tetején. 3 - Hagyjuk ázni a csíramagokat 8-12 óráig. (A legtöbb magnál a 12 óra megfelelő, de vannak kivételek) 4 - 12 óra áztatás után öntsük le a vizet a magokról a gézen keresztül, friss vízzel öblítsük át. Utána 45 fokos szögben alaposan csöpögtessük le, az üveg akár maradhat ebben a helyzetben is. Figyeljünk arra, hogy a magok ne zárják el a levegő útját a gézlapon keresztül tudjon levegőzni. Ha néha arra járunk, akkor az üvegen lehet egy fél fordulatot forgatni. 5 - A magok csírázásához a szobahőmérséklet (20-22 fok, hidegebb hőmérsékleten lassabban készül el) tökéletesen megfelel. A csírázási időszak elején fényre nem feltétlenül van szükség. Arra ügyeljünk, hogy közvetlen napsütés ne érje őket. 6 - 12 óránként mossuk át a magokat friss vízzel. A csíráztatás sarkalatos pontja, titka, hogy a magok ne legyenek túl nedvesek és ne is száradjanak ki! 7 - Pár napon belül megjelennek az első kis csírakezdemények. (Az öblítést mindaddig folytassuk, amíg a csíranövények el nem érik a kívánt méretet. Ez általában 4-6 nap.) 8 - Az elkészült csírát megszabadítjuk a maghéjtól és a nem csíraképes magoktól. Kisebb edénybe friss vizet öntünk, belerakjuk a már elkészült csírát és keverő mozdulatokkal az egészet átmozgatjuk. A levált csírahéjak a víz tetején fognak úszni, azokat összehúzzuk az edény szélére és lemerjük. (Némi gyakorlatot igényel). 9 - Ha már a barnás-feketés héjakat eltávolítottuk, akkor a víz felszínén, illetve felső harmadában úszó tiszta csírát leszedjük és visszatesszük a tiszta üvegbe, pár órán keresztül 45 fokos szögben a szokásos módon tároljuk, azért, hogy a felülete fogásra száraz legyen, de maga a csíra még ne száradjon ki. Erre azért van szükség, mert ha túl nedvesen tesszük a 3-7 fokos hűtőbe, akkor a csíra hamarabb tönkremegy. A víz alján maradnak a sérült vagy csírázásra nem képes magok, illetve az életképes éppen kicsírázott magok is, amelyek még biokerti művelésre vagy városi gerilla kertészetre is alkalmasak. Ha mindent jól csináltunk akkor a csírák hűtőben körülbelül 1 hétig tárolhatók.
A cickafark+ kivonat, több gyógynövényes összetevőinek köszönhetően, kiválóan alkalmas menstruációs zavarok, fehérfolyás, hőhullámok, éjszakai izzadás, alhasi és klimaxos panaszok enyhítésére és orvoslására. Természetes ösztrogénnel támogatja a szervezetet. A vöröshere segít a változó korban lévő nők ösztrogénszintjét helyreállítani, enyhíti a menopauza kellemetlen tüneteit. A vörös here jellemző hatóanyagai az izoflavonoidok, melyek gyenge ösztrogénszerű hatással rendelkeznek. A vörös heréből készült, ellenőrzött minőségű, gyógyhatású termékek legfontosabb hatása, hogy számtalan különféle női és férfi problémára jelentenek megoldást. A vörös here fitoösztrogén-tartalma miatt számos női és férfi betegségre megoldásul szolgál (klimax, menstruációs problémák, termékenység-fokozás). A vöröshere a gyermekáldásra váró nőknél fokozza a termékenységet (magas ásványianyag-tartalmánál fogva). A vöröshere enyhíti a menstruációs problémákat, mint pl. a PMS (premenstruációs probléma). A vöröshere hozzájárul a változó korban lévő hölgyek egészségének és jó közérzetének fenntartásához (pl. hőhullámok csökkentése). A palástfű a nők barátja, hiszen számtalan női bajra nyújt enyhülést így pl. a menstruációs zavarokra, fehérfolyásra, alhasi panasztokra, és klimaxos panaszokra is kiváló. terhesség idején a peteérés után érdemes fogyasztani, mert erősíti a méhszalagokat így segít a beágyazódásánál és csökkenti a vetélés kockázatát. A cickafark alkalmas a menstruációs görcsök enyhítésére, de más női bajok orvoslására is. Gyulladás csökkentő, gyomor, bél és hólyag panaszok kezelésére is hasznos. Antibiotikumos hatású, de sebhámosításra is remekül használható. A citromfű, a levendula és a körömvirág nyugtató hatásáról ismert gyógynövények, amelyek szintén segítenek a női problémák enyhítésében. A körömvirág számos bőrprobléma orvoslásában segít. Az orvosi zsálya gyulladás- és izzadáscsökkentő hatással rendelkezik. Ismeretes a verejtékképződést szabályozó hatása is. A barátcserje serkenti a női nemi hormonjaink termelődését. Szabályozza a hormonháztartást, javítja a menstruációt megelőző tüneteket: azaz csökkenti a mellfeszülést, az idegességet (amelyet sajnos nagyobb részt a családtagjainkon töltünk ki), a fejfájást, vizesedést, és az ilyenkor megjelenő pattanásaink számát. Szinte minden meddőséggel, babatervezéssel foglalkozó fórumon előbb-utóbb felbukkan a barátcserje neve. Már az ókorban is népszerű gyógynövény volt, de most újra a „fénykorát” éli. Manapság a menstruációt megelőző tünet együttes, illetve a menstruációs zavarok kezelésére ezt a növényt alkalmazzák a leggyakrabban. Ezen több gyógynövény összetevőkből álló cickafark+ kivonat, méltán lett az Ezerjófű egyik legnépszerűbb terméke. Tárolás: Sötét, hűvös helyen tartandó, felbontás után mindenkép hűtőben. Alkalmazás: 3×20-40 csepp, étkezések előtt fél órával. Ha lehet közvetlenül a nyelvre, a gyorsabb felszívódás érdekében! Használat előtt felrázandó! Több tinktúra is szedhető egyszerre. Terhes nőknek, szoptató anyáknak, valamint gyerekeknek 12 éves kor alatt nem ajánlott! Gyermekek elől gondosan elzárva, száraz, hűvös helyen tárolandó. Javallat: Minden koncentrált gyógynövénykivonat fogyasztása csak kúraszerűen és kiegészítésként javasolt. A gyógynövény koncentrátumok kvázi gyógyszerszerűen hatnak, tehát túladagolhatók, és fennáll a hozzászokás veszélye is. A gyógynövények alkalmazásával kapcsolatban van egy íratlan törvény: ameddig szedtük, legalább fele annyi időre szünetet kell tartani. Egy üveg elfogyasztása után érdemes váltani, vagy 2-4 hét szünetet tartani az újabb üveg megkezdése előtt. Alkalmazás: 3×20-40 csepp naponta étkezések előtt fél órával. Táplálkozásunkban sokrétűen felhasználható. Használat előtt felrázandó! Tárolás: száraz, hűvös, sötét helyen, felbontás után hűtőben tárolandó. Gyártja: EzerjóFű Gyógynövény Kft Zalaegerszeg Alkoholmentes gyógynövénykivonat, Kiszerelés: 50ml
Vértisztítás, prosztata problémák kezelésére Alkalmazás: 3×20-40 csepp naponta étkezések előtt fél órával. Használat előtt felrázandó! Összetevők: Növényi glicerin, KoMiTo rendezett víz, Csalán levél, Pongyola pitypang (gyermekláncfű) levél, Kis ezerjófű herba, Mezei zsurló herba, Közönséges orbáncfű virág Csalán levél : az egyik legjobb vértisztító növény, feloldja az anyagcseréből származó salakanyagokat, eltávolítja a szervezetből a mérgeket. A vesét fokozottabb vízkiválasztásra serkenti, csökkenti a vér húgysavszintjét, ezért hatékonyan alkalmazható köszvény, ízületi gyulladások, reumatikus megbetegedés kezelésére. Gyermekláncfű: A növényt használjuk májműködés segítésére, epetermelés fokozására. Csökkenti a vérzsírt, oldja a koleszterint. Orbáncfű virág: epehajtó görcsoldó vízhajtó, savcsökkentő hatású drog. Kis ezerjófű: emésztést és epeműködést serkentő, étvágyfokozó, tonizáló hatású. Teáját fogyasztják puffadás enyhítésére, májbántalmak ellen és vértisztítóként. Tárolás: száraz, hűvös, sötét helyen, felbontás után hűtőben tárolandó. Gyártja: EzerjóFű Gyógynövény Kft Zalaegerszeg
Hatásos lehet a rák elleni küzdelemben. Összetevők: Növényi glicerin, KoMiTo rendezett víz, Egynyári üröm herba (Artemisia annua) Régen istenfűnek nevezték. Szelektív daganatellenes hatása azon alapul, hogy akkor fejtheti ki sejtpusztító hatását, ha a sejtben a vas koncentrációja magas. Javasolt hozzá az EzerJóFű Vasfű+ kivonat szedése Amerikában a legújabb kutatások Tomikaru Sasaki kémikus professzor vezetésével, célzottan a ráksejtek elpusztítását vették célba az egynyári üröm segítségével. “Ez a gyógynövény olyan, mint valami különleges ügynök, aki a daganatsejt belsejében helyez el egy bombát.”….nyilatkozta a tudós a vizsgálati eredmények elemzése után. Alkalmazás: 3×20-40 csepp naponta étkezések előtt fél órával. Tárolás: száraz, hűvös, sötét helyen, felbontás után hűtőben tárolandó. Gyártja: EzerjóFű Gyógynövény Kft Zalaegerszeg
Szív - Érrendszervédő komplex gyógynövény kivonat Alkalmazás: 3×20-40 csepp naponta étkezések előtt fél órával. Használat előtt felrázandó! Összetevők: Galagonya bogyó, Medvehagyma, Fehér fagyöngy ágvég, Galagonya virágos hajtásvég, Rozmaring Galagonya bogyó. Rendkívül jó szíverősítő és szívnyugtató. Serkenti a szívizom vérellátását, értágító és vérnyomáscsökkentő hatású, fogyasztása javallt koszorúér-betegségek esetén. Segít a vérkeringési problémák enyhítésében, visszaszorítja az érelmeszesedés kialakulását. Medvehagyma: mint a hagymafélék, jó vérhígító hatású, ezáltal segít megelőzni a vérrögképződést. Védi az ereket (ezáltal csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke rizikóját) Fehér fagyöngy ágvég: vértolulásra, magas vérnyomásra, érelmeszesedésre és szívritmus-szabályozásra használjuk. Az erek áteresztő képességét javítja. Rozmaring : vérkeringést serkentő hatásu Tárolás: száraz, hűvös, sötét helyen, felbontás után hűtőben tárolandó. Gyártja: EzerjóFű Gyógynövény Kft Zalaegerszeg
A máj egészséges működését segítő Vizes-alkoholos gyógynövénykivonat. Alkoholtartalom: 36 V/V % Felhasználási javaslat: naponta 2×20 csepp étkezés előtt fél órával. Az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl! Összetevők: KoMiTo rendezett víz, Etil- alkohol, Apróbojtorján herba, Bojtorján herba, Chlorella alga, Fekete üröm herba, Pongyola pitypang (gyermekláncfű) gyökér, Gyertyán levél, Homoki szalmagyopár herba, Jiaogulan herba, Kis ezerjófű herba, Máriatövis mag, Pemetefű herba, Rozmaring herba Máriatövis: a silymarin nevű htaóanyagával, mely a termésésben található meg, hozzájárul a máj egészségéhez. Ez az anyag rendkívül hatékony antioxidáns, kiválóan képes harcolni a szervezetben létrejövő destruktív oxidációs folyamatok ellen, megakadályozza a májsejtekben létrejövő káros szabad gyökök pusztító hatásait. A silymarin ezenkívül kiválóan alkalmas a rák ellen. A legújabb kutatások igazolták, hogy a silymarin képes csökkenteni a kemoterápia káros hatásait is. Homoki szalmagyopár: segíti a gyulladás csökkentését és a fájdalom csillapítását, támogatja a máj- és bélrendszer aktivitását. Jótékony hatású hasnyálmirigy gyulladás esetén. Gyermekláncfű :segíti a test méregtelenítését, használjuk májműködés segítésére, epetermelés fokozására. Csökkenti a vérzsírt, oldja a koleszterint. Pemetefű: támogatja a máj és az epe működését. Serkentőleg hat az emésztőműködésre, fokozza az epetermelést és a gyomorsav szekréciót is, így kitűnően alkalmazható emésztési panaszokra, epe-és májbántalmak esetén is. Fekete üröm: epeműködést serkentő hatású. Jiaogulan: déli kínai gyógynövény, mely segít fenntartani az egészséges májműködést, hatékonyan harmonizálja a koleszterinszintet. Gyertyán: segít regenerálni a májszöveteket. Tárolás: fénytől védve, szobahőmérsékleten, 25 °C alatt. Az esetleges üledék kiválás a készítmény minőségét nem befolyásolja. Használat előtt felrázandó! Figyelmeztetés: Az alkohollal kölcsönhatásba lépő gyógyszerekkel együtt nem szedhető! Alkalmazása káros lehet alkoholbetegeknél. Gépjárművezetéskor alkalmazása fokozott körültekintést igényel. A macskagyökér fokozhatja a barbiturátok, az alkohol és a benzodiazepinek szedatív hatását! A készítmény fogyasztása várandósság és szoptatás alatt, valamint gyermekeknek nem javasolt! Gyermekek elől elzárva tartandó. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
Közeli szavidős termék : 2025. 09.08 Gyógynövények: Kisvirágú füzike, Aranyvessző, Csalán, Zöld tea, Tökmag, Édesgyökér, Izlandi zuzmó, Libapimpó, Madárkeserűfű, Fehér fűzfakéreg, Lenmag pelyva, Afrikai szilvafa kéreg, Babérlevél A kisvirágú füzike hozzájárul a prosztata normál működéséhez. Az aranyvessző segít fenntartani a húgyutak egészségét. A zöld tea védi a prosztata egészségét. A tökmag hozzájárul az egészséges prosztata működéshez. Az édesgyökér támogatja a férfi nemzőszervek egészségét, segít fenntartani a húgyutak és a prosztata mirigy egészségét. Az izlandi zuzmó segíti a nemi szervek gyulladásának csökkentését. A libapimpó támogatja a fájdalom csillapítását és a gyulladás csökkentését. A madárkeserűfű vizelethajtó hatású, segíti a patogén baktériumok eltávolítását a húgyutakból, erősíti a húgyutakat. A lenmag pelyva jótékonyan hat a prosztatára. A babérlevél segíti a gyulladás csökkentését. Kiszerelés: 50 ml Folyékony étrend-kiegészítő Vizes-alkoholos gyógynövénykivonat Napi adag: 2 ml (2 g) kivonatnak felel meg, mely 400 mg gyógynövény drogból készül. Felhasználási javaslat: naponta 2×20 csepp étkezés előtt fél órával. Az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl! Tárolás: fénytől védve, szobahőmérsékleten, 25 °C alatt. Az esetleges üledék kiválás a készítmény minőségét nem befolyásolja. Használat előtt felrázandó! Figyelmeztetés: Férfiak részére! Az alkohollal kölcsönhatásba lépő gyógyszerekkel együtt nem szedhető! Alkalmazása káros lehet alkoholbetegeknél. A készítmény fogyasztása várandósság és szoptatás alatt, valamint gyermekeknek nem javasolt! Gyermekek elől elzárva tartandó. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Alkoholtartalom: 36 V/V %