Velencei-tavi Kosárközösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
Jelszó emlékeztető
Jelszó emlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Kezdőlap Termelőink Dr. Fekete István biotermesztő

Dr. Fekete István biotermesztő

Mezőgazdasággal foglalkozó családba születtem, az anyaföld szeretetével nőttem fel és tanulmányaimat is ezirányban folytattam, majd egész életem a mezőgazdaságban telt. Kezdetektől fogva törekedtem a vegyszerhasználat kerülésére, majd az országban az elsők között szereztem biogazdálkodási szakmérnöki diplomát a korábbi agrármérnöki és egyéb mezőgazdasági diplomáimat követően a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Biogazdaságomban a családi étkezésekhez szükséges zöldségek és gyümölcsök minél változatosabb összetételét igyekszem biztosítani, némely régebbi, ritka növényt is termesztek.

Miért jó a biotermékek fogyasztása szervezetünk, egészségünk, és a vidék számára? Sokan ismerik azt a közmondást, hogy “az vagy, amit eszel”, de csak kevesen gondolkodnak el igazán azon, hogy ez mit is jelent valójában. Ha jól belegondolunk, születésünktől fogva a testünk, ezen belül minden sejtünk azokból a táplálékokból épült fel, amit eddig magunkhoz vettünk. Éppen ezért fontos annyira odafigyelni arra, hogy mit eszünk és az élelmünk milyen forrásból származik.

Korábban budapesti bioüzletekbe is szállítottam.

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
biodinamikus, bio
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
cukormentes
sls free
Állatkísérletmentes
Pálmaolajmentes
Parabénmentes
Lejárat közeli termék
Előrendelhető termék
vegán
Ár szerint
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Almapaprika (édes)

Saanyúságnak, vagy firssen fogyasztani.

1200 Ft / kg
1200 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Brokkoli, 0,5 kg

Biogazdaságból származó termék!  

1300 Ft / kg
2600 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Brokkoli, 1 kg

Biogazdaságból származó termék! Rendelhető 1 kg (mérettől függően 1-2 db = 1 kg)

2450 Ft / kg
2450 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Burgonya (Impala), sárga

Bio sárga húsú burgonya, sütni, főzni való.

850 Ft / kg
850 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Burgonya, Desirée (rózsa)

850 Ft / kg
850 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Cékla 1 kg

Vegyszermentes termesztésből,  frissen szedve

900 Ft / kg
900 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Cékla, 0,5 kg

Vegyszermentes termesztésből,  frissen szedve

500 Ft / kg
1000 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Csemegekukorica

370 Ft / db
370 Ft/db
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Csillagtök (patisszon)

Csak egészben rendelhető, az árat a pontos súlymérés alapján kell fizetni. A termék időjárás függő!

660 Ft / db
660 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Cukkíni

Bio minőség, frissen szedve Vegyes méretek

770 Ft / kg
770 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Fejes káposzta (fehér)

1 db 1 és 2 kg között van, az árat a pontos súlymérés alapján kell fizetni. Egészben rendelhető! Friss. ide, nem télálló változat!

880 Ft / kg
880 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2025-08-15
Rendelhető 2025-08-11-ig

Fokhagyma, idei, 0,5 kg

Bio minőség, idei termés

1800 Ft / csomag
3600 Ft/kg